Tevékenységünk

Jelöletlen, gazdátlanul kóborló kutyák befogása, a gazdája felkutatása,eredménytelenség esetén szállítása, ideiglenes elhelyezése. orvosi ellátása. ivartalanítása, majd a megfelelő gazdához juttatása az elsődleges feladatunk.

Ideiglenes befogadókat kutatunk fel,önkéntes állatvédőkkel, állatvédő szervezetekkel tartunk kapcsolatot folyamatosan figyeljük a településen az állattartással kapcsolatos emberi magatartást, szükség esetén tanácsot adunk segítséget nyújtunk. Nagy hangsúlyt fektetünk arra, hogy a lakosság betartsa az állatvédelmi szabályokat, biztosítsák állataik számára a jólétet biztonságot.

Legfontosabb feladatunknak tartjuk a felvilágosítást az IVARTALANÍTÁS népszerűsítését, szükség szerint a segítség nyújtást.

Céljaimat az alábbi tevékenységgel valósítom meg:

– Örökbeadás, örökbefogadó napok szervezése,

– Ideiglenes befogadóinknál elhelyezett állatok gondozása  

chippelése ivartalanítása, új gazda felkutatása,

– Felelős állattartás oktatása, óvodában általános iskolában felvilágosító munka a felelős állattartás elsajátítására,

–  Lakossági bejelentés alapján – a jelenlegi állatvédelmi 

törvény értelmében – nem megfelelő körülmények között 

tartott kutyák életkörülményeinek javítása (a gazda

felvilágosítása a felelős állattartásról), lemondás esetén az állat ellátása gondozása illetve más gazdánál való elhelyezése,

– Állatorvosunkkal való szoros együttműködés (oltások,

chippelés, parazita mentesítés, ivartalanítás, )

– Beteg, öreg sérült állatok segítése, támogatása a

meglévő illetve szükség esetén új gazdánál,

 A felmerülő kiadásokat teljes egészében saját   hozzájárulásból, valamint adományokból,felajánlásokból,  finanszírozzuk.

Az oldalon bemutatott alapítványunk védencei OLTVA-IVARTALANÍTVA-MIKROCHIPPEL ellátva kerülnek új otthonukba.

 A mentettek várják az álomgazdit!

Kategória: Uncategorized | A közvetlen link.

25 Responses to Tevékenységünk

  1. Hi, this is a comment.
    To get started with moderating, editing, and deleting comments, please visit the Comments screen in the dashboard.
    Commenter avatars come from Gravatar.

  2. EllFlople szerint:

    Cheap On Line Generic Cialis cialis Direct Cheap Isotretinoin Curacne Next Day

  3. KelGreeft szerint:

    Keflex Double Vision Keflex And Sore Throat Tadalis Sx Sans Ordonnance En Ligne mail order levitra 90 day supply Amoxicillin Dosage For Canines

  4. EllFlople szerint:

    Medical Advice Venta Cialis Marca Where To Buy Metronidazole Estrofem Online Canadian Pharmacy On Script Needed

  5. KelGreeft szerint:

    Cipla Viagra Products canadian cialis Cialis 20 Mg Online Kaufen Amoxicillin Sodium Market Report Cialis 5mg Vs 10mg

  6. GreggAdvaw szerint:

    Теперь буду знать

  7. Mattach szerint:

    Dutasteride From Canada Free Shipping cheapest accutane 40 mg Buy Sertraline Online Uk Buy Cialis Compra Viagra Contrareembolso Kamagra Gold Side Effects

  8. LesHeft szerint:

    Lasix Deshydratation Cephalexin Drugs Cialis Pilule Cialis Pas Cher Cephalexin Through Iv Viagra Composizione

  9. Stevspouby szerint:

    Walking Pneumonia Zithromax Comprar Cialis Generico Con Garantia Cialis Moins Chere cialis 5 mg best price usa Xenical 120mg To Buy Online

  10. Mattach szerint:

    Commander Cytotec Buy Provera Buy Cialis Precios Viagra En Farmacia

  11. Mattach szerint:

    Priligy Kopen Cialis Cheap Vigora

  12. LesHeft szerint:

    Tetracycline Purchase Canada Wirkung Von Viagra Bodybuilding Cialis Buy Albuterol Inhaler In Canada Viagra Generique Achat En Ligne Cipro Mail Order

  13. KelGreeft szerint:

    Buy Tamoxifen Online Australia Buy Cialis Viagra En Sevilla

  14. Stevspouby szerint:

    Buy Discount Secure Provera Real No Prior Script Cialis Xenical Prix En France Frontal Baldness Propecia Hair Loss Treatment Viagra Marseille

  15. Mattach szerint:

    Prescription Du Viagra Buy Cialis Viagra E Cialis E Levitra Dapoxetine Chlorhydrate

  16. LesHeft szerint:

    Propecia Disconts Online Prescription Drugs Viagra Dapoxetina Esperienze Buy Cialis Viagra Bestellen Afhalen Kamagra Online Pharmacy Uk Buy Wellbutrin Xl Without Prescription

  17. LesHeft szerint:

    Keflex And Pregnancy [url=http://cialibuy.com]Cialis[/url] Ronlinepharmacy Buy Cialis Does Cephalexin Make Dogs Tired

  18. KelGreeft szerint:

    Ciprofloxacin Tab 500mg Side Effects [url=http://cialisjh.com]Buy Cialis[/url] On Line Fluoxetine Antidepressant Best Website Atlanta Cialis Viagra Fiable

  19. Mattach szerint:

    Precio Propecia 20 Mg [url=http://apcialisle.com/#485]cialis no prescription[/url] Quanto Costa Cialis Farmacia Buy Cialis Can Amoxicillin Cause Hypoglycemia

  20. LesHeft szerint:

    Propecia 1.25 Mg [url=http://buyciallisonline.com/#]Cialis[/url] Viagra For Cheap Buy Cialis Generique Propecia Canada

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.